Ugye hallottatok már ilyen tanácsot: "Az alkohol teljes mértékben TILOS a cukorbetegek számára, és tiltólistára kell tennetek a cukor, a pizza, és a sütik élvezetével együtt. Felejtsétek el ezeket!"
Aki nem akadt ki a fentieken, annak valószínűleg nem a cukorbetegség a legnagyobb problémája. Valójában az alkoholfogyasztás nekünk, cukorbetegeknek se jelent nagyobb problémát, mint másoknak, ha tisztában vagyunk vele, hogy hogyan fog ránk hatni, és hogyan kell reagálnunk rá. Ne feledjük, mi ugyanúgy megtehetünk szinte bármit, csak tudatosnak és felkészültnek kell lennünk.
Ez a poszt persze nem akar senkit arra bátorítani, hogy igyon nyugodtan filmszakadásig vagy rendszeresen. Csupán némi ismeretet kíván nyújtani ahhoz, hogy biztonságosan elfogyasztahassunk egy-két italt és biztonságban maradjunk akkor is, ha véletlenül kissé becsíptünk. Fontos megjegyzni: mindenképp kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást, fiatalkorúak pedig egyáltalán ne igyanak alkoholt!
Az alkohol hatása a vércukorszintre
Egyes alkoholos italok durván megemelik a vércukorszintet, és vannak, amelyek inkább csökkentik. Alapvetően majdnem minden alkoholtípusnak tartós vércukor csökkentő hatása van általában 8-12 órán keresztül, de legfeljebb 16 óráig. Na persze ez nem ennyire egyszerű, naná, hogy a diabétesz ezt is megbonyolítja. Így tisztában kell lennünk az egyes alkoholos italok különböző vércukorszintre gyakorolt hatásával.
Sör
A sör szénhidráttartalmáért az erjesztési folyamatból visszamaradt cukrok felelnek. Anélkül, hogy belemennék az erjesztési folyamat részleteibe, a lényeg az, hogy amikor az élesztő lebontja a cukrot (amit az árpából vagy búzából készült maláta tartalmaz), hogy szén-dioxiddá és alkohollá alakítsa, nem bomlik le az összes cukor. Ez a maradék cukor biztosítja az édes ízt a sörben, ami ellensúlyozza a komló keserű ízét.
3 dl sörben átlagosan 15 g szénhidrát van (az elterjedtebb sörökben általában 10-20 g között van). Néhány trükkösebb kézműves sörben és az ízesített sörökben 50 g is lehet egy pohárban.
Mindenképp bizonyosodj meg a sör szénhidráttartalmáról, főleg ha több pohárral is lecsúszik belőle, ami a sörnél simán előfordulhat.
A sör elfogyasztása után általában először megemeli a vércukorszintet, majd a következő 4-8 órában vércukorszint csökkenés tapasztalható.
Bor és pezsgő
A borok és a pezsgők általában alacsony szénhidráttartalmúak, a száraz borokban 0-1 grammal számolhatunk egy pohárban (1,5 dl), az édesebb borokban 5 g is lehet. A pezsgőknél 1,5 g (száraz) és 8 g (édes) között mozog a szénhidráttartalom egy pohárban (szintén 1,5 dl). A legédesebb pezsgőkben 15 g is lehet (pl. Asti). A desszertborok szénhidráttartalma pedig már a valódi desszertekével vetekszik, pl. a tokaji aszúban 40 g van 1 dl-ben (ezt kisebb pohárból isszuk).
Általában az erősebb, testesebb borokban több lehet a szénhidrát. Ugyanakkor a szárazabb borokból 1-2 pohár elfogyasztása csökkentheti a vércukorszintet, ennél nagyobb mennyiség mellett pedig inkább emelkedésre számíthatsz.
Röviditalok, koktélok
Az égetett szeszekben, mint a vodka, rum, whisky, pálinka, csak alkohol marad, így szénhidrát nincs bennük.
A kevert italok azonban általában cukrozott hozzávalókat tartalmaznak, erre figyeljünk! A koktélokhoz gyakran használt koktéllikőrökből fél deci 15-25 g szénhidrátot tartalmaz édességtől függően.
A divatos koktélok szénhidráttartalmát szörnyen nehéz kiszámolni, hiszen nem tudjuk a hozzávalók pontos mennyiségét és szénhidráttartalmát. Figyeljünk a mixerre is, előfordult már hogy light kóla helyett sima kólával kaptam az italom, ami nagyon nem mindegy, egy Cuba Librénél kb. 15 g szénhidrát a különbség. Ezért igyuk a whisky-t inkább tisztán, jéggel vagy szódával ;-)
Segítségül összegyűjtöttem néhány népszerű ital és koktél egy adagra vonatkozó szénhidráttartalmát az alábbi listán, és a következő képen is:
Gin Fizz 6 g
Long Island Ice Tea 10 g
Zombie 13 g
Tequila Sunrise 15 g
Kamikaze 15 g
Mojito 24 g
Mai Tai 30 g
Pina Colada 30 g
Itt is igaz, hogy tartós vércukorszint csökkenést fogsz tapasztalni, ha tömény alkoholt iszol tisztán vagy olyan kevertet, amiben csak szénhidrátmentes összetevők vannak.
Alacsony vércukorszint és alkohol
Az elfogyasztott alkohol korlátozza a máj glükóz termelését és ezzel hipoglikémiát okozhat. Az alkohol vércukorszint-csökkentő hatását röviddel az elfogyasztás után megkezdi és ezt akár 12 óráig fenntartja.
Előzd meg a hipót! Ez nem csak az egészségünk miatt fontos, hanem mert csak így tudjuk jól érezni magunkat. És éppen ez a célunk, amikor iszunk pár pohárral, nem?
A legijesztőbb az alkohol okozta hipoglikémiában, hogy az épp ilyen súlyosabb vészhelyzetekben alkalmazandó glukagon injekció nem fog használni, hiszen pont a glukagon által a májban beindított folyamatokat gátolja az alkohol. A máj ilyenkor túl van terhelve a szervezet méregtelenítésével, és nem képes glükózt felszabadítani. Alkohol által kiváltott hipoglikémia esetén mentőt kell hívni és intravénás glükózt kell alkalmazni.
Ez a helyzet 100%-osan elkerülhető, ha tudatában vagy az alkohol vércukorra gyakorolt hatásával, mindig tisztában vagy a vércukorszinteddel, és eszel valamennyi szénhidrátot az éjszaka folyamán.
A diabétesz szakemberek azt javasolják, ha van rá lehetőségünk (azaz inzulin pumpát használunk), csökkentsük a bázis inzulin mennyiségét 30-50%-al egy bizonyos időre (pl. 2 órára) minden elfogyasztott pohár után.
Maradjunk biztonságban!
A részegség és az alacsony vércukorszint tünetei nagyon hasonlók, és így akár veszélyes helyzetbe is kerülhetsz. Létfontosságú lehet egy olyan barát a társaságban, aki tisztában van a betegségeddel és a teendőkkel probléma esetén.
Legyen nálunk diabétesz kártya, vagy karkötő - ha nincs még tetoválásod :-) -, ami segít, hogy megfelelő ellátást kapjunk, ha szükségessé válik.
Ne igyunk üres gyomorra, legalább italozás előtt vagy közben fogyasszunk némi szénhidrát és zsírtartalmú ennivalót.
Ellenőrizzük a vércukorszintünket az alkoholfogyasztás előtt és után is, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a megfelelő tartományban van. Az alkohol nem egyformán hat mindenkire, így azért is érdemes rendszeresen mérnünk, hogy megtanuljuk, hogyan hat ránk az alkohol.
Chris Ruden (Diabetes Daily) nyomán
Az amerikai Chris Ruden alkalmazott tudományból és egyészségügyi promócióból szerzett diplomát, üzletember, modell és motivációs előadó. 1-es típusú cukorbeteg inzulinpumpával. Veleszületett rendellenessége ellenére (rövidebb és nem teljesen fejlődött ki a bal keze) profi erőemelő. Számos erőemelő rekordot megdöntött Texasban és Floridában. Saját példájával mutatja be, hogy CSAK RAJTUNK MÚLIK, HOGY MILYEN MAGASRA TESSZÜK A LÉCET.